Milyen trekking kerékpárt érdemes venni?

milyen-trekking-kerekpart-erdemes-venni

Az egyik leggyakrabban felőforduló kérdés a témában, hogy Milyen trekking kerékpárt érdemes venni? Biciklivásárláskor rengeteg tényezőt számba vehetünk mielőtt végül megvesszük a választott terméket. Figyelni kell, hiszen egy-egy kerékpár ára magas is lehet, így fontos, hogy a nekünk megfelelőt válasszuk. Rengeteg típus, kivitel és márka közül is válogathatunk, ebben a bejegyzésben viszont a trekking kerékpárt vesszük górcső alá.

A cikk végén olyan kérdésekre tudhatjuk meg a választ, mint hogy miért jobb a trekking kerékpár más társainál, milyen áron lehet hozzájutni, vagy hogy milyen útviszonyok között használható.

Trekking kerékpár bemutatása

A trekking bicikli, vagy más néven túrabicikli, azoknak a kerékpárosoknak ajánlott, akik utcai használat mellett könnyebb terepen (erdőben, esetleg földutakon) is használnák a biciklit. Könnyű felismerni ezt a fajtát, jellemzően magas vázzal rendelkeznek, sárvédő és a legtöbb esetben csomagtartó is helyet kap rajta – gyárilag. Emellett hagyományos társaihoz viszonyítva a vázszerkezete könnyebb.

Több változata is van, egyik a fitnesz trekking, valamint a cross-trekking (vagy egyszerűen cross kerékpár), ami főként terepen ajánlott. Ezen a biciklin már nincs csomagtartó, főként verseny vagy sport jellegű felhasználásra ajánlott.

A trekking vagy cross kerékpár a legideálisabb választás, hiszen minden terepen jól használható, igényeinkre szabható.

Ha ilyen kerékpár vásárlására adjuk a fejünket érdemes előtte tájékozódni, hiszen ebből is rengeteg félét találhatunk a piacon mind kivitelezésben, mind árkategóriában. Néhány szempont ami döntő lehet a bicikli vásárlásakor:

  • Milyen terepen lesz használva?
  • Sport, vagy hobbi szinten fogom majd használni?
  • Mekkora összeget tudok rászánni?

Ezeket átgondolva lehet a számunkra legideálisabb biciklit megvenni.

Fontos a megfelelő méret kiválasztása, hiszen az egészséges testtartásra is befolyással van. A Trekking kerékpár méretek című cikkben segítséget adunk a legjobb méret kiválasztásában.

milyen-trekking-kerekpart-erdemes-venni

Kérdések a trekking kerékpárról

Milyen terepen lesz használva?

  • A trekking kerékpár, a nevéből adódóan is túrázásokhoz, nagyobb, akár részben terepen végigvezető utazásokhoz megfelelő. Viszont a hagyományos változata ennek, olyan utakon ajánlott, ahol főként aszfalt van, vagy kiépített útvonal.
  • Amennyiben az utunk nagyobb részben tartalmaz majd erdős, földutas részeket a számunkra megfelelőbb a cross-trekking kerékpár, amely kialakításából adódóan könnyebben kormányozható, tehát nehezebb útvonalakon ideális.

Sport vagy hobbi szinten fogom majd használni?

  • Ez a pont döntő lehet, hogy végül trekking vagy cross-trekking kerékpárt vásároljon az ember. Sport, akár verseny célból való felhasználás esetén mindenképpen a cross kerékpár ajánlott, a kialakítása miatt. A trekking bicikliénél rövidebb vázzal rendelkezik, ezáltal könnyebben, lendületesebben kormányozható. Valamint ezen a típuson már nincs sárvédő, csomagtartó és egyéb kiegészítők, ezért jóval könnyebb – ez szintén az egyszerű kormányozhatóságot segíti elő.
  • A túrabicikli ajánlott a hobbi szintű felhasználásra. Amellett hogy aszfalt mellett könnyebb terepen is jól használható ha olyan helyre téved az ember, a kiegészítők segítik a mindennapjainkat. A rajta lévő világítás, sárvédő és csomagtartó mind a városi, vagy hobbi szintű felhasználásnál kedvező szempont, a versenyszintűnél inkább csak hátráltat.
  • Ha még nem tudjuk, nem vagyunk biztosak abban hogy milyen terepen, milyen szinten fogjuk használni a kerékpárt, a cross-trekking biciklit ajánlott megvásárolni. Mivel ezen a fajtán nincsenek rajta bizonyos kiegészítők, azok később rátehetők ha szükségünk van rájuk a használat során.

Mennyibe kerül egy trekking kerékpár?

  • Természetesen rengeteg árkategóriában lehet találni trekking biciklit, az előző szempontokat figyelembe véve változhat az ár.
  • Amennyiben még kezdők vagyunk, érdemes egy alacsonyabb árkategóriával kezdeni, ezek a biciklik általában 120 – 130.000 forintos összegig rúgnak. Ha egy erősebb szerkezetű biciklire van szükségünk akkor maximum 200.000 forintig már találunk nekünk ideális eszközt. Egy igazán jó minőségű bicikli, erős szerkezettel, ránk szabott feltételekkel már viszont magasab árkategóriába sorolható, ha igazán maximalisták vagyunk akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlni egy nekünk való bicikliért.
  • A kerékpárra szánt összeget úgy érdemes kiválasztani, hogy hány kilométert fogunk megtenni vele előreláthatólag. Ha hetente pár kilométert tennénk meg csak a biciklivel (pl. munkába járni vele) akkor érdemesebb az alacsonyabb árkategóriában gondolkodni, viszont ha hosszabb távokra is tervezünk vele, akkor már egy közepes árkategóriájú biciklire is szükségünk lehet ha nem akarunk kellemetlen helyzetekbe kerülni a túra során.

Ha sikerült kiválasztani a szempontok alapján az ideális biciklit, már csak a kivitel és a márkák utáni tájékozódás maradt hátra, amiről A trekking kerékpár márkák című cikkben írtunk. Reméljük ezzel az írással kedvet hoztunk a leendő kerékpárvásárlóknak a trekking biciklihez, minden kedves olvasónknak sikeres kerékpár vásárlást kívánunk!

Ha ismeri a trekking kerékpárok tulajdonságait, akkor könnyebb lesz kiválasztani a megfelelőt. A trekking kerékpár jellemzői című cikkben erről részletesen írtunk.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..